2011. július 1., péntek

Chili con Carne

Annak idején sokat használtunk a mindenféle fajta por alapokat. Még a bolognait is azzal készítettük. Aztán, ahogy leváltam anyukámról és külön éltünk párommal, a saját háztartásban már megvettük a paradicsompüréket és megcsináltam ugyanezeket az ételeket magam. Valójában a legtöbb alapporhoz is ugyanúgy mindent meg kell venni, viszont amit az tartalmaz (pl.: paradicsomszósz, fűszerek), jóval olcsóbban beszerezhető és az elkészítés is nagyjából ugyan annyi idő.
De a chili con carne-éval volt egy másik problémám is... Mi általában füstölt virslivel csináltuk, nem darált hússal. Pár éve viszont egy pakisztán hentes ismerősünk megkínált a saját készítésű chili con carne-jével, ami természetesen darált hússal készült, (bár az birka húsból volt, és a birkáért nem igazán rajongom) és (ahogy tőlük megszoktuk) rettentően csípős volt. (Pakisztánok még a felesborsó főzeléket is úgy meg chili-zik, hogy nem érezni semmi már ízt az ételből, pedig állítólag nagyon sok féle más fűszert is használnak...) Még is ízlett és ezen felbuzdúlva én is megpróbálkoztam vele. Természetesen kevesebb chilivel, de párom meg volt elégedve vele, így azóta is elég sokszor kerül az étlapunkra.


Hozzávalók: 2 doboz vörösbab konzerv (vagy szárazbab, előző este beáztatva), 50 dkg darált hús, 3-4 evőkanál paradicsompüré, 10 dkg szalonna (kockákra vágva), olaj, 2 dl sör, 3-4 vöröshagyma (kockákra vágva), 2-3 gerezd fokhagyma (apróra vágva), petrezselyem, koriander, kömény, bors, chilipor, fahéj, kaliforniai paprika (csíkokra vágva), 1/2-1 doboz konzerv kukorica (édességtől függően, ha nagyon édes elég egy fél doboznyi is), esetleg egy kevés ketchup

Elkészítés:
1. Olajon megpirítjuk a hagymát és a fokhagymát, majd hozzáadjuk a szalonnát, a darált húst (én néha szoktam még most is füstölt virslit, vagy főző kolbászt kockázni bele) és jól átsütjük.
2. Hozzáadjuk a paradicsompürét (jól átkeverjük, hogy mindenhol érje a húst), a fűszereket (a fahéjat csak finoman), a babot és felöntjük a sörrel, ha még szükséges vízzel. Itt adjuk hozzá a ketchup-öt is.
3. Kb. 20-30 percig főzzük, hogy a szósz besűrűsödjön (öntsünk hozzá még vizet, ha nagyon elfőtt) és tovább is, hogy a bab biztosan megpuhuljon, majd a végén hozzáöntjük a kukoricát is.
4. Friss, ropogós kenyérrel nagyon finom, de állítólag rízzsel is jó!?
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...