2010. június 3., csütörtök

Sajtos tészta (avagy mac and cheese)

A nagy melegre való tekintettel kerül most fel ez a recept (bár nem tudom Magyarországon mennyire van meleg, de itt nagyon, nekem már sikerült le égnem). Talán már említettem, hogy imádom a paradicsomot és a sajtot. Éppen ezért a másik nagy kedvenceim az olasz ételek. Bár ez nem olasz, de mégis, sajtos is és paradicsomos is. Könnyű, úgyhogy a nyári melegben is nagyon jól esik ^-^


Hozzávalók: 1 csomag penne vagy spageti tészta (kifőzve), reszelt sajt (lehet több féle is), liszt, olaj, 1-2 paradicsom (karikára vágva), kevés tej, bors, bazsalikom, snidling, néhány szelet gépsonka (elhagyható)

Elkészítés:
1. Melegítsünk egy edényben kevés olajat, szórjunk hozzá lisztet, majd keverjük jól össze, kevés tejjel felöntjük, majd adjuk hozzá a reszelt sajtot/sajtokat, és addig főzzük, míg a sajat teljesen megolvad. Ha a szósz nagyon sűrű kevés tejjel, ha nagyon híg liszttel, változtathatunk az állagán.
2. Fűszerezzük borssal, bazsalikommal, snidlinggel.
3. Egy tepsibe öntsük bele a tésztát, locsoljuk rá a szószt, tegyük rá a sonkát, a paradicsomot, majd tetejét szórjuk meg még reszelt sajttal.
4. Előmelegített sütőben közepes lángon süssük 10-15 percig, vagy amíg a sajt megolvad a tészta tetején.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...