2010. augusztus 29., vasárnap

Tartármártás

Emlékszem gyerekkoromból, anyukám egyszer megpróbált csinálni házilag majonézt. Hát ez annyi ideig tartott, hogy úgy döntött, maradunk a késznél. Erre visszaemlékezve, mikor L először mondta nekem, hogy csinál majonézt, rögtön tiltakozásba kezdtem, hogy az nagyon sok idő és inkább ne vesződjön vele. Csak mosolygott és azt mondta: "Majd meglátod!". Végül meg is láttam, hogy tényleg nem olyan hosszú idő!


Hozzávalók: 2 tojássárgája, 3-4 evőkanál mustár, olaj, cukor, bors, fehérbor vagy csemegeuborka lé, só, tejföl

Elkészítés:
1. Egy edényben a tojássárgájához adjuk a mustárt és jól összekeverjük.
2. Ezután az olajat keverjük hozzá óvatosan, hogy a mustáros tojásos massza fokozatosan felvegye az olajat.
3. Végül ízesítjük fehérborral vagy csemegeuborka levével, sóval, borssal, cukorral, majd hozzáadjuk a tejfölt.

Tipp: ha kihagyjuk a tejfölt, borsot, fehérbort vagy uborkalét, nagyon finom majonézt kapunk.

2010. augusztus 12., csütörtök

Rakott burgonya (kicsit másképp)

Persze, hogy másképp! Minden egy kicsit másképp van!
Valaki így csinálja, valaki úgy... A gulyás levest is mindenki másképp csinálja, a saját ízléséhez formálja. Ezért írom le, ahogy anyukámtól ellestem, és egy kicsit még én is variáltam rajta (anyu eredetileg nem sütőben, hanem tűzhelyen sütötte).
Mennyiséget nem írok, mert ezt inkább döntse el mindenki magának (igazából én is csak úgy tudom, hogy mindig ugyan abban a jénaiban sütöm és mindig ugyan azt a lábast rakom tele krumplival ^-^).

 
Hozzávalók: burgonya, tojás, 1 fej vöröshagyma (félkarikákra vágva), zsír- vagy bacon szalonna (kockákra vágva), 2 nagy doboz tejföl, bors, kevés vaj, reszelt sajt

Elkészítés:
1. A burgonyát héjában, vízben puhára, a tojást keményre főzzük, majd karikákra vágjuk.
2. A szalonnát átpirítjuk, tányérra szedjük, majd a megmaradt zsírban a hagymát is puhára sütjük.
3. Egy tepsi alját vékonyan kikenjük vajjal, majd betakarjuk a burgonya karikák felével. Erre jön a tojás, a szalonna, a hagyma, majd az egyik doboz tejföl. Kicsit borsozzuk, táterítjük a maradék burgonyát, tetejére pedig a másik doboz tejföl kerül.
4. Sütőben közepes hőfokon 10-15 percig sütjük, majd megszórjuk reszelt sajttal és addig hagyjuk még a sütőben, míg a sajt szépen megolvad a tetején.

Tipp: a hagyma és a szalonna elhagyásával kitűnő köretet kapunk (Francia rakott burgonya).

2010. augusztus 4., szerda

Szecsuáni stílusú csirke és paprika

Újabb finom, zöldséges étel receptjét írom le, ami csak enyhén csípős.


 
Hozzávalók: 1/2 kg csirkemell (kockákra vágva), 2 evőkanál kukoricaliszt, 3 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál kínai ecet, 1 kaliforniai paprika (csíkokra vágva), 1 sárgarépa (vékony csíkokra vágva), víz, olaj
Páchoz: 1 evőkanál szójaszósz, chillipor

Elkészítés:
1. A páchoz szükséges anyagokat összekeverjük egy edényben, majd hozzáadjuk a hús kockákat és letakarva kb. 30 percig állni hagyjuk, hűtőben.
2. Keverjük össze a szójaszószt, ecetet, kukoricalisztet egy kevés vízzel és tegyük félre.
3. Melegítsünk wokot, majd öntsnk bele kevés olajat, öntsük hozzá a húst a páclével együtt, 2-3 percig pirítsuk. Sedjük ki papírtörlőre és tegyük félre.
4. Ha nagyon kevés az olaj adjunk hozzá még egy keveset, majd tegyük bele a paprikát és a répát és pár percig pirítsuk. (Kicsit puhuljon a répa, de még ropogós maradjon.)
5. Tegyük vissza a húst, adjuk hozzá a szójaszószos, ecetes, kukoricalisztes vizet és jól forraljuk össze.

2010. augusztus 3., kedd

Rák és kukorica leves

Ismét egy könnyed, nyári étel receptjével jelentkezem. Egyszerű és tényleg nagyon könnyű ^-^


Hozzávalók: 1 liter víz, 1 doboz kukoricakonzerv, 10-15 dkg koktélrák, 3 evőkanál kukoricaliszt elkeverve 3 evőkanál vízzel, 1-2 egész tojás (felverve), só, bors, koriander, snidling

Elkészítés:
1. Tegyük fel a vizet egy lábasban a tűzre. Ha forr a víz, adjuk hozzá a kukoricát és a rákot, 2-3 percig hagyjuk főni.
2. Adjuk hozzá a kukoricalisztes vizet, majd lassan csurgatva a tojást, miközben a levest folyamatosan keverjük.
3. Sózzuk, borsozzuk, ízesítsük korianderrel, majd hagyjuk kb. 10 percig rotyogni.
4. Tálalásnál szórjuk meg a tetejét snidlinggel.

2010. július 31., szombat

Anyukám májpuffancsa

Gyerekkoromban nagyon finnyás voltam. Általános iskolába be is hívták anyukámat, hogy: "Mi az hogy a gyerek még a rántott húst sem eszi meg?" Anyu erre csak annyi tudott mondani: "Otthon sem eszi." Talán volt 10 féle étel, amit megettem és ezt kellett cserélgetni. Szerencsére ezen már túl vagyunk és szinte mindent meg eszek (kivéve jó pár zöldséget...).
A májjal is így volt ez régen. Egyetlen egy elkészítési módon ettem meg, és az ez:


Hozzávalók: 1/2 kg csirkemáj (leturmixolva, vagy kés lapjával szétnyomkodva), 1 vöröshagyma (apróra vágva), 3-4 kiskanál fokhagymapüré, majoranna (egyéb zöldfűszer ízlés szerint), bors, só, 2 tojássárgája, 2 tojásfehérje (habbá verve), 6-7 evkanál zsemlemorzsa, bő olaj a sütéshez

Elkészítés:
1. A májat, a fokhagymát, hagymát, zsemlemorzsát, tojássárgáját összekeverjük, ízesítjük borssal, sóval, zöldfűszerekkel, majd óvatosan hozzákeverjük a tojásfehérjét és állni hagyjuk, letakarva hűtőben, 20-30 percig.
2. Egy edényben olajat melegítünk. Ha elég forró kanál segítségével, beleadagoljuk a májat és kisütjük. (Vigyázat nagyon gyorsan sül!)

2010. július 23., péntek

Gombás-sonkás rizs

Imádom a rizst! Sajnos párom nem annyira, így a legtöbb ételhez kétféle köretet szoktunk készíteni: neki tésztát, nekem rizst (a krumpliban megegyezzünk). A rizottót viszont ő is szereti, de általában, ha hús levest készítünk 2 napnál tovább nem marad meg (párom nagyon leveses, én nem annyira). Amúgy sem nagyon szeretem csinálni, mert túl macerás számomra. Viszont ez az étel közel hasonlóan finom, de jóval egyszerűbb az elkészítése.


Hozzávalók: 1 kis doboz tejszín (300 ml), 300 ml rizs, kb. 300 ml víz, gomba (szeletelve), sonka (kisebb kockákra vágva), 2-3 újhagyma (zöldjével együtt karikára vágva), bors, só, petrezselyem, 1-2 kiskanál fokhagymapüré, olaj, reszelt sajt

Elkészítés:
1. Egy edénybe olajat öntünk, hozzáadjuk a rizst, a gombát, a sonkát, az újahgymát, a fokhagymapürét, majd jól átpirítjuk.
2. Ezután hozzáöntjük a tejszínt, jól összekeverjük, majd a vizet (inkább kevesebbet öntsünk a megadott mennyiségnél és később pótoljuk, ha kell). Sózzuk, borsozzuk, petrezselyemmel megszórjuk.
3. Letakrava, kis lángon főni hagyjuk. Időnként nézzünk rá, keverjük át, ha rizs nagyon kemény, adjunk hozzá még vizet. Ha a rizs puha, keverjünk hozzá egy kevés reszelt sajtot.
4. Tálalásnál a tetejére szójunk reszelt sajtot.

2010. július 20., kedd

Saslik Miju módra

De akár mondhatnánk azt is, hogy Brassói Miju módra.
A minap eléggé meleg volt és különösebben nem volt kedvünk nehéz ételt enni.
Tele voltunk finom, friss zöldségekkel, a tzatziki is már tegnap este óta pihent a hűtőben, hát gyorsan összeütöttem a könnyed vacsorát.


Hozzávalók: 1/2 kg hús (kisebb kockákra vágva), zsírszalonna (kockára vágva), 1 nagy vöröshagyma (kockákra vágva), 3-4 paradicsom (kockákra vágva), 1 kaliforniai paprika (kockákra vágva), 3-4 újhagyma (szeletelve, zöldjével együtt), 1/2 kígyóuborka (kockákra vágva), koriander, majoranna, mustámag, chillipor, 1-2 kiskanál fokhagymapüré, őrölt fekete bors, só, pirospaprika, főszerköméy, olaj,

Elkészítés:
1. Egy edénybe a szalonnát üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a húst, a fűszereket és jól átsütjük (ha a szalonna nem engedett elég zsírt, kevés olajat öntsünk alá). Mikor a hús már majdnem puha, hozzáadjuk a vöröshagyma kockákat is.
2. Ha a hús elég puha, mehet bele a többi zöldség, nem kell sokáig főzni, hogy a paradicsom kemény maradjon.
3. Kockákra vágott sült burgonyával, ízlés szerint savanyúsággal kínáljuk.

2010. július 19., hétfő

Mézes sült hagyma

Talán már említettem, hogy Angliában rettentően sok főző műsor látható a tv-ben. (Ennek talán az az egyik oka, hogy az angolok, nem nagyon szeretnek főzni. Inkább a gyors éttermekben megveszik a hamburgerüket, vagy a rántott csirkéjüket, esetleg a supermarketekben a kész ételeket, amiket aztán már csak mikro-ba kell tenni és már lehet is enni.)
A River Cottage egyik részében láttuk L-el ezt a receptet és rögtön meg tetszett. Sajnos, mire odajutotunk, hogy megcsináljuk már nem nagyon emlékeztünk a teljes elkészítésre... Összesen annyi maradt meg, hogy kell hozzá méz, hagyma és sütőben megsütjük...
Azóta sem találtam meg az eredeti receptet (pedig bőszen keresem), de végül ez a változat szokott nálunk az asztalra kerülni:


Hozzávalók: 3-4 nagyobb vöröshagyma (negyedekre vágva), 2-3 evőkanál méz, 1-2 evkanál mustár, 1 evőkanál chillipaszta, 1-2 evőkanál kínai ecet (vagy balzsamecet), bors, olaj

Elkészítés:
1. Egy edényben olajat melegítünk, beletesszük a hagymákat, kicsit átpirítjuk.
2. Meglocsoljuk mézzel, hozzáadjuk a chillipasztát, az ecetet, a mustárt, borsozzuk, majd az egészet addig főzzük, míg a hagyma megpuhul.

Tipp: mi általában füstölt sült hallal és rizzsel szoktuk enni, de a képen lazac saslikkal látható.

2010. július 11., vasárnap

Vadas

Ez az étel szintén párom nevéhez fűződik, a mi konyhánkban.
Bár valaha a Gundel tankönyvől tanítottak főzni (igen, akkoriban, kamasz fejjel, nemigazán érdekelt a dolog ^-^) és még meg van valahol az az eszméletlenül nehéz tanköny (amit ráadásul egy héten egyszer magammal is kellett volna cipelnem suliba!), valahogy mégis úgy volt az emlékezetemben, hogy ez egy bonyolult dolog és egyszerűbb megvenni a Knorr port és megcsinálni.
Első alkalommal, mikor megcsináltam L-nek, azt mondta ez nem vadas...
Hát jó... Akkor mutasd meg milyen!
Aztán megfőzte nekem a saját receptje alapján és akkor jöttem rá, hogy tényleg más az íze, és valójában mégsem olyan bonyolult az elkészítése, mint, ahogy én emlékeztem rá...
L így csinálta:


Hozzávalók: 2-3 evőkanál cukor, 1,5-2 dl mustár, 20-30 dkg sárgarépa, 1 fehérrépa, 1/4-1/2 zeller, só, fehér bors, 0,5-1 dl fehérbor, 2-4 szelet marhahús, víz, 1 kis doboz tejföl

Elkészítés:
1. A cukrot megkaramellizáljuk.
2. Vízzel felöntjük, hozzáadjuk a további hozzávalókat (a víz minimum lepje el a zöldségeket).
3. Beletesszük a húst is, majd másfél-két órán keresztül főzzük. Kivesszük a húst és a zöldségeket a lével együtt összeturmixolju, majd hozzáadjuk a tejfölt és jól összekeverjük.
4. Előre kifőzött spagetti tésztával kínáljuk.

Újra a Blogger-en!!! ^-^

Az elmúlt pár (kb. 30) napban nem tudtam sajnos írni a blogot, mert a T-Mobil-t még megkellett győzni arról, hogy elmúltam 18 éves... Ez idő alatt sajnos én is csak külső szemlélőként tudtam nézegetni az oldalt.
Viszont tapasztaltam, hogy új fejlesztések történtek a Blogger életében, amit még nem tudtam teljesen áttanulmányozni, de amit kész leszek a friss recept közléssel, neki is látok.
Az eddig eltelt idő arra is alkalmas volt, hogy egy kicsit újra fejlesztettem a zöldfűszeres kertemet (ami mióta kijöttünk Angliába teljesen megszűnt...). Ez egyelőre még csak az alap, de igyekszem tovább növelni a kiskertemet ^-^


(koriander, bazsalikom, snidling)

2010. június 3., csütörtök

Sajtos tészta (avagy mac and cheese)

A nagy melegre való tekintettel kerül most fel ez a recept (bár nem tudom Magyarországon mennyire van meleg, de itt nagyon, nekem már sikerült le égnem). Talán már említettem, hogy imádom a paradicsomot és a sajtot. Éppen ezért a másik nagy kedvenceim az olasz ételek. Bár ez nem olasz, de mégis, sajtos is és paradicsomos is. Könnyű, úgyhogy a nyári melegben is nagyon jól esik ^-^


Hozzávalók: 1 csomag penne vagy spageti tészta (kifőzve), reszelt sajt (lehet több féle is), liszt, olaj, 1-2 paradicsom (karikára vágva), kevés tej, bors, bazsalikom, snidling, néhány szelet gépsonka (elhagyható)

Elkészítés:
1. Melegítsünk egy edényben kevés olajat, szórjunk hozzá lisztet, majd keverjük jól össze, kevés tejjel felöntjük, majd adjuk hozzá a reszelt sajtot/sajtokat, és addig főzzük, míg a sajat teljesen megolvad. Ha a szósz nagyon sűrű kevés tejjel, ha nagyon híg liszttel, változtathatunk az állagán.
2. Fűszerezzük borssal, bazsalikommal, snidlinggel.
3. Egy tepsibe öntsük bele a tésztát, locsoljuk rá a szószt, tegyük rá a sonkát, a paradicsomot, majd tetejét szórjuk meg még reszelt sajttal.
4. Előmelegített sütőben közepes lángon süssük 10-15 percig, vagy amíg a sajt megolvad a tészta tetején.

2010. június 2., szerda

Szecsuáni csirke

Ahogy nálunk, úgy a kínaiaknál is, az ételek nevében szereplő helyiség, vagy tartomány név, az étel típusára utal. Így a szecsuáni például azt jelzi, hogy az étel nagyon csípős.


Hozzávalók: 1/2 kg csirkehús (vékony csíkokra vagy nagyobb kockákra vágva), 2 evőkanál kukoricaliszt 4 evőkanál vízzel elkeverve, 2 vöröshagyma (nagy kockákra vágva), 3-4 teásknaál chilipaszta, 3-4 teáskanál cukor, 1 evőkanál kukoricaliszt 10 evőkanál vízzel elkeverve, 1 sárgarépa (vékony csíkokra vágva), bambuszrügy (vékony csíkokra vágva), 1-2 evőkanál rizsecet, 1 evőkanál világos szójaszósz, bors, olaj

Elkészítés:
1. A 4 evőkanál vízben elkevert 2 evőkanál kukoricaliszthez adjuk a húst, majd 20 percig hűtőben állni hagyjuk.
2. Wokot melegítünk, bele öntünk egy kevés olajat, majd ha elég forró, hozzáadjuk a húst, 2-3 perc alatt átpirítjuk.
3. Rádobjuk a hagymát, bambuszrügyet, sárgarépát, átpirítjuk, majd hozzáadjuk a chillipasztát, cukrot, világos szójaszószt, rizsecetet, borsot és a 10 evőkanál vízzel elkevert 1 evőkanál kukoricalisztet és jól összeforraljuk.
4. Ízlés szerint sózzuk, ha nem elég sűrű a szósz, vízzel elkevert kukoricalisztet adjunk hozzá.

2010. június 1., kedd

Uborka májjal

Szeretem a májat. Egyik kedvenc alapanyagom. Ezt az ételt pedig kifejezetten nagyon szeretem, a frissesége miatt.


Hozzávalók: 1/2 kígyóuborka vagy cukkíni (kockákra vágva), 1/2 kg máj (kockákra vágva), 1 evőkanál rizsecet vagy balzsamecet, 1 vöröshagyma (nagyobb kockákra vágva), 3 teáskanál fokhagymapüré, 1-2 teáskanál chillipaszta, 1-2 teáskanál sötét szójaszósz, cukor, só, mogyoróolaj

Elkészítés:
1. Keverjük össze az ecetet, 1 csipet cukrot és áztassuk bele az uborkát. Hagyjuk hűtőben állni főzésig.
2. Melegítsük wokban az olajat, tegyük bele a fokhagymapürét és a hagymát, pirítsuk meg, majd adjuk hozzá a májat és pirítsuk 2-3 percig.
3. Adjuk hozzá az uborkát, chillit, a szójaszószt, ízesítsük cukorral, sóval és jól főzzük össze.

Az internet csodái

Hát sajnos az angliai egyik "legnagyobb?" internetes cég mobil internetével nem mentem túl sokra. De most úgy tűnik kezd rendbe jönni minden és remélem újra tudom folyamatosan írni a recepteket ^-^

2010. április 29., csütörtök

"Májtokány"

Tegnap úgy terveztem, hogy elkészítem anyukám májpuffancsát, de mire félig kiolvadt a máj rájöttem, hogy az erős-savanyú leveshez elhasználtam az utolsó 2 db tojást ^-^ Gondolkoztam kicsit és rájöttem, hogy ezt az ételt viszont már nagyon régen főztem és nagyon szeretjük is, ráadásul ehhez minden volt itthon ^-^


Hozzávalók: 1/2 kg csirkemáj (nagyobb kockákra vágva), 1-2 vöröshagyma (félkarikákra vágva), 3-4 teáskanál paradicsompüré, 2-3 teáskanál fokhagymapüré, 3/4 bögre víz, olaj, só, bors, majoranna, zöldborsó, 1-2 teáskanál oyster szósz (elhagyható)

Elkészítés:
1. Egy edényben olajat melgítünk, rádobjuk a hagymát és átpirítjuk.
2. Hozzáadjuk a májat, pár perc alatt azt is átpirítjuk, majd hozzáadjuk a fokhagymapürét, paradicsompürét, oyster szószt, ízesítjük borssal, sóval, majorannával, végül hozzáadjuk a borsót.
3. Felengedjük vízzel és addig főzzük, míg a borsó és a máj megfő.

2010. április 28., szerda

Erős-savanyú leves

Hideg, téli napokon, nincs is jobb, mint leülni a kanapéra a kandalló elé, betakarózni és egy nagy tál meleg, sűrű levest szürcsölni. Ez a leves a kedvenceim közé tartozik (klasszikus, de a másik kedvencem is az - babgulyás ^-^). Nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető, pláne ha van egy kis maradék, főtt vagy sült húsunk, még jobban lerövidül a főzési idő.


Hozzávalók (2 liter leveshez): 1/2 kg csirkehús (kisebb kockákra vágva), 2 sárgarépa (kisebb kockákra vágva), kínai gomba (szeletelve), bambuszrügy (ízlés szerint, szeletelve), 1 újhagyma (szeletelve), 2 tojás (felverve), 1 evőkanál gyömbérpüré, 1 evőkanál chilli paszta, 1 evőkanál fokhagymapaszta, 2 evőkanál kínai vagy balzsamecet, 8 evőkanál kukoricaliszt 24 evőkanál vízben elkeverve, fehér bors, 2-2 evőkanál világos és sötét szójaszósz, leves tészta, koriander

Elkészítés:
1. Egy lábasban felteszük a vizet forrni (nem kell, hogy zubogjon, csak gyöngyözzön), majd hozzáadjuk a húst, sárgarépát, bambuszrügyet, gombát, borsozzuk, majd közepes lángon addig főzzük, míg a hús megpuhul.
2. Egy serpenyőben olajat melegítünk és a fokhagyma-, chilli- és a gyömbérpürét összepirítjuk.
3. Ha a hús megfőtt, adjuk hozzá a felvert tojást, lassan csurgatva, miközben a levest folyamatosan keverjük, hogy szép vékony csíkokban süljön a levesbe. Keverjük hozzá a vízben elkevert kukoricalisztet.
4. Ezután keverjük hozzá a chillis, fokhagymás, gyömbéres olajat, ízesítsük ecettel, világos és sötét szójaszósszal és főzzük még pár percig.
5. Friss korianderrel, újhagymával megszórva és tésztával tálaljuk.

2010. április 16., péntek

Édes-savanyú (vagy ananászos) csirke

Tegnap megkezdtem a hatalmas, szép ananász feldolgozását. Természetesen mi más is készülhetett volna belőle, mint ez az étel ^-^ Sok féle elkészítési módja van, és mivel nagyon szeretem, mindig ezt kérek kínai éttermekben. Éppen ezért voltam kénytelen kikísérletezni a számomra legmegfelelőbb változatot, mert a paradicsomleves ízűtől, a teljesen ecet ízűig, már mindenfélét ettem, de alig van pár hely, ahol tényleg az én ízlésemnek megfelelően készítik. Nos, én így csinálom:


Hozzávalók: 1/2 kg csirkemell filé (vékony csíkokra vágva), 1 teáskanál gyömbérpaszta, 2-2 evőkanál sötét és világos szójaszósz, 1 evőkanál kukoricaliszt 2 evőkanál vízzel elkeverve, 1 evőkanál méz, 3 evőkanál ketchup, 2 evőkanál kínai ecet, 1-1,5 dl víz vagy leves, kevés olaj, 1-2 sárgarépa (vékony csíkokra vágva), ananász (szeletelve), 1-2 újhagyma (szeletelve), bambuszrügy, esetleg csemege kukorica, kaliforniai paprika

Elkészítés:
1. A vízzel elkevert kukorica liszthez adjuk a sötét szójaszószt, elkeverjük, majd hozzáadjuk a húscsíkokat és állni hagyjuk egy kicsit.
2. Wokot melegítünk, kevés olajat öntünk bele, hozzáadjuk a gyömbért, kicsit átpirítjuk, majd beletesszük a húst és átsütjük. Ha kész, kész tálra szedjük.
3. Ezután a zöldségeket és az ananászt tesszük a wokba (ha nagyon felszívta a hús az olajat, pótoljuk). Kicsit átpirítjuk, hozzáadjuk a mézet, ecetet, ketchup-ot, szójaszószt, felöntjük vízzel vagy levessel és összeforraljuk.
4. Visszatesszük a húst és összefőzzük az egészet.

2010. április 14., szerda

Alapanyagokról és helyettesítésükről néhány szóban

Nos, a mai bejegyzést arra szánom, hogy megpróbálom összeszedni a dolgokat, amit a kínai és egyéb ázsiai ételek elkészítéséhez használnak és ahol lehetséges, megpróbálom hozzá írni a helyettesítésükre leginkább alkalmas dolgokat is. Természetesen vannak helyek, ahol be lehet szerezni az igazit is. A legtöbb hipermarketben már lehet kapni szójaszószt, különböző fűszereket, na és persze a legtöbb gyümölcsöt, zöldséget és egyéb mást is, de ha valamit még sem, akkor nyugodt szívvel ajánlom a Vámház körúti Nagycsarnokban, az alsó szinten az Ázsia Bt-t, ahonnan már online is lehet rendelni.
Mivel nagy valószínűséggel úgy sem jut most hirtelen minden az eszembe, ezért megpróbálom azokkal a dolgokkal kezdeni, amik nagyon alapok és idővel folyamatosan bővíteni fogom ezt a bejegyzést. Ha bármi kérdés lenne szívesen válaszolok. ^-^



Fűszerek:
5 fűszer keverék = tartalma: csillag ánizs, kasszia, szecsuáni bors, gyömbér, szárított fokhagyma.
sötét és világos szójaszószok = ízesítő, hipermarketekben beszerezhető, két színváltozata azért létezik, mert a sötétet legtöbb esetben húsok pácolásánál használják, a kész ételek ízesítéséhez inkább a világosat, persze itt is van kivétel. Sötét szójaszósz használatakor mindig vigyázzunk, az ételt csak kóstolás után sózzuk, ha úgy érezzük, mert szinte mindegyik eléggé sós ízű.
chilli = hipermarketekben beszerezhető, akár cserepes változatban, vagy por formájában is.
oyster szósz = osztriga szósz.
rizsecet = balzsamecettel vagy almaecettel helyettesíthető.
gyömbér = hipermarketekben beszerezhető.
rizsbor = száraz sherry-vel helyettesíthető.
hoinsin szósz = Ez egy kész szósz, amit pácoláshoz, vagy mártogatósként is használhatjuk. Cukor, ecet, fokhagyma, szójababpaszta és fűszerek keverékéből áll.
babpaszta = szójababból készítik.
fokhagymapaszta = ugyanaz, mint a hagyományos fokhagymakrém.
szecsuáni bors = szecsuáni bors fajta ^-^ (nagyon erős).
bors = borsból leginkább a fehér, őrölt borsot használják.
Koriander = hipermarketekben beszerezhető, akár cserepes változatban is.

Olajak:
szezámolaj, mogyoróolaj = sütéshez, hipermarketekben beszerezhető. Esetleg egyszerű napraforgó olajjal helyettesíthetjük.

Zöldségek, gyümölcsök, egyebek:
pak choy = az egyik legkedveltebb káposzta féle. Hipermarketekben beszerezhető, de helyettesíthetjük bármilyen káposztával.
kínai gombák = ha tehetjük inkább ne helyettesítsük. A hipermarketekben nagyon finom szárított és konzerv gombákat lehet kapni.
ananász = ennek örülök a legjobban. Az ananász (hál istennek) bár honnan beszerezhető, akár a "sarki zöldségestől" is. Én csak annyi javaslatot tennék, hogy nyugodtan vegyük meg a zöldségesnél az egész ananászt, mert teljesen más íze van, mint a konzervnek (én a konzervet nem is használom).
hagyma = leggyakrabban az újhagymát használják, de vannak ételek, ahol a vöröshagymát, bár ilyenkor nem apróra, hanem nagyobb kockákra vágják.
kesudió = szintén már bárhol beszerezhető, de helyettesíthetjük egyszerű földimogyoróval is, csak ne a sóssal.
paprika = leggyakrabban a kaliforniai paprikát használják, bármilyen színűt, a másik gyakran használt a chilli paprika, amit akár szárítva, akár frissen is az ételbe tesznek. Szintén cserepben is megvásárolható.
babcsíra = nagyon közkedvelt, szinte minden ételbe bele főzhetjük és nagyon finom salátát készítenek belőle. Ez is bárhol megvásárolható.
sárgarépa = szintén nagyon szeretik és ezt tényleg minden ételhez használják, hihetetlenül vékony csíkokra vágva.
bambuszrügy = viszonylag semleges ízű. Konzerv formában, többféle formára vágva vagy akár egyben is kapható.
kukoricaliszt, kukoricakeményítő = vízzel elkeverve eléggé ragadós masszát képez, (ezért bizonyos esetekben nem helyettesíthető) ettől lesznek a levesek, szószok szirupszerűek. Egyébként használhatunk hagyományos finom lisztet, bár én azt ajánlom, vegyük meg inkább a kukoricalisztet.
méz = ebből aztán tényleg nyugodtan válogathatunk ^-^
cukor = szintén, mint a méz, bár inkább a barna cukrot használják.
tojás = nagyon változatosan használják. Panírozástól kezdve, a köreten keresztül szinte mindenféle formában megjelenik az étlapukon.
tofu = szójababból készítik. Húsok mellé is használják, de akár hús helyettesítésére is alkalmas. Bárhol beszerezhető.

2010. április 13., kedd

Vietnámi, vagy alap mártogatós szósz

Ha már kész a tavaszi tekercsünk, miért ne csináljunk hozzá, egy finom, édeskés-savanykás, kissé csípős szószt? Mártogatós szószból szintén nagyon sok féle létezik, de ez tényleg egy alap szósz és nagyon közkedvelt. Hogy miért? Mert tényleg nagyon finom! ^-^


Hozzávalók (kb. 1-2 személyre): 4 evőkanál víz, 4 evőkanál rizsecet vagy citromlé, 4 evőkanál cukor, 6 evőkanál oyster szósz, fokhagyma, chilli

Elkészítés:
1. Egy edényben olvasszuk fel a cukrot, a vízzel és az ecettel.
2. Ha a cukor felolvadt adjuk hozzá az oyster szószt, ízesítsük fokhagymával és chilli-vel.
3. Hűtve tálaljuk.

Tavaszi tekercs töltelék 1.

Végre itt a tavasz! (Mostmár nálunk is, pedig még 1-2 hete a hó is esett!) Süt a nap, illatoznak a virágok, és a kertekben pompáznak a finomabbnál finomabb zöldségek. Mi mást is csinálhatnánk, mint Tavaszi tekercset! ^-^ Sok-sok friss, finom, ropogós zöldséggel. Azt szeretem ebben az ételben, hogy rettentően változatos (akárcsak a pizza ^-^). Tölthető csak zöldséggel, vagy hússal, akár rizzsel vegyítve is. A variációk lehetősége végtelen. Íme a tegnapi változatom (mennyisége nem írok, mert mindenkinek az ízlésére bízom, és természetesen a tészta mennyiségétől is függ):


Hozzávalók: csirkehús, garnélarák, újhagyma, káposzta, kukorica, gomba, sárgarépa, szójababcsira, fokhagyma, olaj, (minden a lehető legvékonyabb csíkokra vagy kisebb darabokra szeletelve, akár robotgépet is használhatunk, még gyorsabb)
Ízesítők: csirkeleves vagy víz, só, bors, oyster szósz, 5 fűszer keverék
Egyéb hozzávalók: 1 rész kukoricakeményítő vagy kukoricaliszt (ez sajnos nem helyettesíthető semmiféle más liszttel!!! ha beszereztük és összekevertük menten rá jövünk, miért is) 1 rész vízzel elkeverve, olaj a sütéshez

Elkészítés:
1. Wokot melegítünk, kevés olajat öntünk bele. Ha az olaj elég meleg, bele tesszük a fokhagymát, majd a csirkét és jól átpirítjuk. Utánna hozzá adjuk a rákot, 1-2 percig tovább pirítjuk.
2. Most hozzáadjuk a zöldségeket, pirítjuk rövid ideig, szükségét érezzük, kevés levessel vagy vízzel felöntjük, majd letakarjuk az edényt, hogy a zöldségek megpárolódjanak. Hozzáadjuk az ízesítőket, átkeverjük, majd levesszük a tűzről.
3. A tészta szélét, körben kenjük be a kukoricalisztes vízzel (ettől fog a tészta összeragadni). 1-2 evőkanálnyi adagot szedjünk a töltelékből a tészta szélére, hajtsuk fel a két szélét és tekerjük fel.
4. Bő, forrő olajban süssük ki.

Egy kis segítség a tészta feltekeréséhez:

Tavaszi tekercs tészta

Tudom, tudom... Minek szenvedjen vele az ember, ha már lehet kész tésztát kapni a boltokban és (valószínűleg) nagyon finomak is (ezt sajnos nem tudom igazolni, mert még soha nem vettem)?
Nos az indokom egyszerű: (csak úgy mint a pizzánál) nagyon könnyű elkészíteni és nem is értem miért kérnek annyi pénzt érte!


Hozzávalók: 2 bögre liszt, 2 bögre víz, olaj, só (ebből a mennyiségből kb. 18-20 db 18 cm-es lapokat kapunk)

Elkészítés:
1. Egy edényben összekeverjük a hozzávalókat.
2. Serpenyőt melegítünk, kevés olajat öntünk bele és a palacsintához hasonlóan kisütjük, kicsit hadjuk a tésztát sületlenül, ne szárítsuk nagyon ki. Igyekezzünk minnél vékonyabb lapokat sütni, kevés tésztát tegyünk a serpenyőbe.
3. Azonnal tölthető vagy hűtőszekrényben tárolandó.

Tipp: a serpenyőt minden sütés előtt kenjük be olajjal. A tésztát sűrűn keverjük át, mert a liszt könnyen leüllepedik a víz aljára.

2010. április 12., hétfő

Kung Pao csirke

Tegnap előtt tettem-vettem otthon és egyszercsak azt veszem észre, hogy párom szép nyugodtan felbontotta a kesudióm és neki látott falatozni. Nem mintha sajnálnám tőle, de hát azzal nekem terveim voltak... Gyorsan neki is láttam a vacsora készítésnek, amíg még láttam esélyt arra, hogy az ételbe is kerüljön... ^-^


Hozzávalók: 1/2 kg csirkemell (kockára vágva), 1 teáskanál fokhagymapüré, 1 evőkanál gyömbérpüré, 1 vöröshagyma (nagyobb kockákra vágva), 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál chilli püré (vagy Erős Pista), fekete bors, kesudió vagy sótlan mogyoró
A pácoláshoz: só, 1 evőkanál világos szójaszósz, 1 teáskanál rizsecet, 1 teásknál kukoricakeményítő
A szószhoz: 6 teáskanál cukor, 2 teáskanál kukoricakeményítő, 2-2 teáskanál világos és sötét szójaszósz, 4 teáskanál szezámolaj, 2 evőkanál csirkeleves vagy víz

Elkészítés:
1. Keverjük össze a pácoláshoz szükséges anyagokat egy edényben és tegyük bele húst, forgassuk meg benne és letakarva, hűtőben hagyjuk állni 20 percig.
2. Egy másik edényben keverjük össze a szószhoz valókat.
3. Melegítsünk wokot, öntsük bele az olajat. Ha az olaj elég meleg tegyük bele a borsot és a chillit, kicsit pirítsuk át, majd adjuk hozzá a húst is a páclével együtt, majd pár percig süssük.
4. Adjuk hozzá a fokhagymát, gyömbért, hagymát és 2 percig süssük tovább. Öntsük hozzá a szószt, majd ha az összeforrt, adjuk hozzá a kesudiót vagy mogyorót, 1-2 percig főzzük tovább.

2010. április 10., szombat

Sült tészta

Egyszerű és finom = ez a két kedvenc jelzőm egy ételre, pláne, ha nekem kell elkészítenem. Nos, ezzel tényleg nincs sok meló ^-^ Nyári nagy melegben akár hús nélkül is nagyon finom.


Hozzávalók: 1 csomag spagetti tészta (kifőzve, de egyéb kínai tésztából is készíthetjük), 1-2 evőkanál sötét szójaszósz, 7-8 evőkanál világos szójaszósz, 1 vöröshagyma (félkarikákra vágva), 1-2 sárgarépa (nagylyukú reszelőn lereszelve), 1 teáskanál fokhagymakrém, chilli por, fehér bors, olaj, (esetleg vékony csíkra szeletelt káposzta és gomba)

Elkészítés:
1. Wokot melegítünk, majd kevés olajat öntünk bele. Rádobjuk a hagymát, fokhagymát és a répát (a káposztát és a gombát is most adjuk hozzá, ha akarjuk), pár perc alatt átpirítjuk.
2. Hozzáöntjük a spagettit, átkeverjük, majd ízesítjük a szójaszószokkal (a sötét szójaszósz eléggé só, ezért is nem írtam külön a só használatot, vigyázzunk vele, inkább csak a színezés miatt használjuk), fehér borssal, chilli porral. Pár percig még pirítjuk.

2010. április 7., szerda

Rakott csike bolognai módra

Páromnak (L-nek) köszönhetően (na meg a paradicsom és sajt imádatomnak), a speciális étlapunkon nem csak ázsiai ételek szerepelnek.
L-ről annyit kell tudni, hogy munkás évei kezdetén étteremben szolgált fel és egy véletlennek köszönhetően került az étterem tűzhelye mögé. Bár azóta hatalmasat változott a munkaköre, még mindig szeret sütni-főzni. Szeretem a főztjeit és főként a kísérletező kedvét. Ez az egyik nagy kedvencünk:



Hozzávalók: 1 pár csirkemell filé, 1 vöröshagyma (apróra vágva), 2 teáskanál fokhagymapüré, 3-4 evőkanál paradicsompüré, 1-2 csésze víz, olaj, bazsalikom, oregánó, bors, 1 kis doboz sajtkrém, 1 csomag penne tészta (kifőzve), reszelt sajt

Elkészítés:
1. A hagymát kevés olajon pirítsuk meg. Adjuk hozzá a fokhagymát, paradicsompürét, sózzuk, borsozzuk, ízesítsük bazsalikommal, oregánóval és pirítsuk össze pár perc alatt, majd öntsük fel vízzel és forraljuk tovább. Keverjük hozzá a sajtkrémet és főzzük össze az egészet. (Nyugodtan használhatunk ízesített sajtkrémet is, mi például a snidlingeset szeretjük.)
2. A pennét terítsük szét egy hőálló tálban vagy tepsiben, öntsük rá a szósz felét és keverjük át.
3. A csirkét vágjuk ketté, hogy minnél vékonyabb legyen így könnyebben átsül majd. Helyezzük a tészta tetejére, majd öntsük rá a maradék szószt.
4. Közepes hőfokon sütőben 15-20 percig süssük, majd szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal és tegyük még pár percre vissza a sütőbe.

2010. április 6., kedd

Májjal töltött gomba

Nos tegnap úgy alakult, hogy vásárlás közben találtunk szép, nagy gombát olcsón. Természetesen rögtön lecsaptunk rá. Gondolkozni sem kellett sokáig mi legyen belőle, pont előtte vettünk májat. Mindenadott hozzá úgyhogy ez lett belőle:


Hozzávalók: 1/2 kg máj, 3-4 evőkanál mustár, 3-4 evőkanál ketchup, 1 vöröshagyma (apróra vágva), majoranna, bors, kevés reszelt sajt, 1 paradicsom, nagy tölteni való gomba (ízlés szerint, előtte vízben kifűzzük), olaj

Elkészítés:
1. A májat a kés lapjával szétnyomkodjuk (vagy robotgéppel pépesítjük).
2. Egy edényben olajat melegítünk, majd megpirítjuk rajta a hagymát. Hozzáadjuk a májat, fűszerezzük majorannával, borssal, hozzáadjuk a mustárt és a ketchup-öt, majd összepirítjuk az egészet.
3. Ha elkészült, beletöltjük a gombába, tetejére egy szelet paradicsomot teszünk, megszórjuk reszelt sajttal és sütőben pár perc alatt összesütjük, hogy a sajt szépen megolvadjon rajta.
Tipp: ezt a tölteléket használtam már burgonyához, paradicsomhoz és kaliforniai paprikához is.

2010. április 2., péntek

Csípős, szezámmagos, mázas csirke

Szeretem az édes és a csípős ízek keverékét. Ez az étel szintén a kedvenceim közé tartozik. Remekül készíthető csirkemellből, de akár szárnyból vagy combból is.


Hozzávalók: 1 pár csirkemell filé (nagyobb kockákra vágva), 10 evőkanál kukoricaliszt, 20 evőkanál víz, 1 tojás, sütőpor, bő olaj a sütéshez, 2 evőkanál sötét szójaszósz, 5 evőkanál méz, 1 evőkanál ketchup, 1/2-1 teáskanál chilli püré (vagy Erős Pista), szezámmag, só, fehér bors

Elkészítés:
1. Egy edényben a lisztet, tojást, vízet és egy csipetnyi sütőport jól összekeverünk. Kicsit sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a sötét szójaszószt és megforgatjuk benne a hús darabokat. Az edényt letakarjuk és hűtőben pihentetjük sütésig.
2. Addig egy serpenyőben a mézet, ketchup-öt, chilli pürét összeforraljuk, majd a tűzről levéve hozzákeverjük a szezámmagot.
3. Egy nagyobb edényben bő olajat melegítünk, ebben sütjük ki a húskockákat, vigyázzva, mert a darabok könnyen összeragadnak. Papírtörlőre szedjük a kész húst, hogy a felesleges zsiradék lecsöpögjön, majd az egészet beleforgatjuk a mézes szószba.
4. Sült tésztával vagy párolt rizzsel tálaljuk.

2010. április 1., csütörtök

Ching-He Huang


Szülei kínaiak, de taiwanban született 1978-ban. 11 éves volt, mikor szüleivel Angliába költözött. 2005-ben jelent meg első TV-s főző sorozata.
Nálunk kevésbbé ismert, de itt angliában (mivel rettentő sok a főző műsor) közkedvelt szakácsnő, akinek több könyve és TV-s főző műsora is van. Sok receptjét kipróbáltam és eddig mind egyszerűen, nagyon gyorsan elkészíthető volt és finom ^-^

Ching-He Huang anyukám édesburgonyás jázmin rizse


Előkészítési idő: 10 perc
Főzési idő: 30 perc

Hozzávalók (4 főre): 300 g jázmin rizs, 600 ml víz, 400 g hámozatlan édesburgonya (1.5x1.5 cm-es kockákra vágva)

Elkészítés:
1. Mossuk meg a rizst, majd szárítsuk meg. Tegyük az édesburgonyával és a vízzel együtt egy edénybe és tegyük fel forrni. Ha egyszer felforrt a víz, vegyük kicsire a lángot, fedjük le az edényt és főzzük 20 percig.

Fűszeres vad rizs saláta

Elkészítési idő: 15 perc (plusz hűtés)

Hozzávalók (4 főre): 300 g főtt barna és vad rizs, 1/2 kígyóuborka (kockára vágva), 1 közepes piros chilli paprika (kockára vágva), 6 retek (kockára vágva), 1 piros kaliforniai paprika (kockára vágva), 5 evőkanál citromlé, 3 evőkanál olívaolaj, 2 evőkanál világos szójaszósz, 1 evőkanál szezámolaj, ső és fekete bors, 1 kis marék koriander (apróra vágva)

Elkészítés:
1. Keverjük össze a hozzávalókat és hagyjuk hűlni kicsit.

Tojásos sült rizs

Előkészítési idő: 5 perc
Főzési idő: 10 perc

Hozzávalók (4 főre): 2 evőkanál földimogyoró olaj, 3 tojás (felverve), 50 g főtt baby rák, 50 g fagyasztott borsó, 400 g főtt jázmin rizs, 1-2 evőkanál világos szójaszósz, 1 evőkanál szezámolaj, fehér bors

Elkészítés:
1. Melegítsünk wokot és öntsük bele a mogyoróolajat. Öntsük bele a felvert tojásokat és hagyjuk 1-2 percig, majd forgassuk körbe a wok oldalán, keverjük át, törjük össze egy kicsit, majd szedjük tányérra.
2. Tegyük a wokba a rákot és a borsót és süssük át 1 percig. Adjuk hozzá a rizst és jól keverjük át, hogy a rizsszemek szétessenek.
3. Tegyük vissza a tojást a wokba, fűszerezzük szójaszósszal, szezámolajjal és fehér borssal.

Sütőben sült, mézes, sárga babos disznó


Előkészítési idő: 5 perc
Főzési idő: 20 perc (plusz 20 perc pácolás)

Hozzávalók (2 főre): 350 g disznóhús, 1 evőkanál földimogyoró olaj, 2 gerezd fokhagyma (zúzott), 1 közepes piros chilli paprika (szeletelve), 200 g pak choy (szára és levele különszedve), só, 1 újhagyma (szeletelve), édesburgonyás jázmin rizs a tálaláshoz
A pácoláshoz: 3 gerezd fokhagyma (zúzott), 1 evőkanál gyömbér, 2 evőkanál sárga babszósz, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál világos szójaszósz, 2 evőkanál rizsbor vagy száraz sherry, 1/2 teáskanál sötét szójaszósz, 2 eőkanál földimogyoró oalj, 1 teáskanál barna cukor

Elkészítés:
1. Tegyük a pácoláshoz szükséges anyagokat egy tálba és keverjük össze. Tegyük bele a disznóhúst, takajuk le hagyjuk hűtőben állni legalább 20 percig. A sütőt melegítsük elő (200 °C).
2. Melegítsünk egy serpenyőt és a hús minden oldalát 2 percig süssük, hogy kívülről egy ropogós kérget kapjon, belül pedig szaftos maradjon.
3. A húst tepsibe helyezzük és 12 percig sütőben sütjük. Kivesszük a sütőből 10 percig hűlni hagyjuk, majd felszeleteljük. Közben a serpenyőben öntjük a maradék páclét és felforraljuk.
4. Melegítsünk wokot, öntsük bele a mogyoróolajat. Mikor elég meleg adjuk hozzá a fokhagymát és a chillit, majd süssük pár percig. Adjuk hozzá a pak choy szárát és főzzük tovább 1 percig, hogy puhuljon, majd öntsünk hozzá egy kevés vizet. Tegyük bele a pak choy leveleket, sózzuk és kicsit főzzük még.
5. Tálalásnál helyezzük egy tálra a pak choy-t. Tegyük vissza a húst a meleg páclébe és az egészet öntsük a pak choy-ra. Tetejét szeletelt újhagymával szórjuk meg.

Ching tippje:
Ezt a pácot használhatjuk csirkecombhoz, szárnyhoz vagy nyáron kerti sütéshez.

Sült csirke kígyóbabbal


Előkészítési idő: 5 perc
Főzési idő: 5 perc (plusz 20 perc pácolás)

Hozzávalók (2 főre): 250 g bőr nélküli csirkeszárny (darabolva), 1 teáskanál rizsbor vagy száraz sherry, 1 teáskanál sötét szójaszósz, kukoricaliszt, 2 evőkanál földimogyoró olaj, 1 gerezd fokhagyma (zúzott), 1 csomag száraz kínai gomba (20 percre forró vízbe áztatva, majd megszárítva, szeletelve), 100 g kígyóbab vagy francia bab, 50 g pirított kesudió, 25 ml forró csirke leves, 1 teáskanál világos szójaszósz, szezámolaj, fehér bors, párolt jázmin rizs a tálaláshoz

Elkészítés:
1. Keverjük össze rizsbort vagy sherry-t a sötét szójaszósszal és pácoljuk benne a csirkét 15-20 percig.
2. Csak közvetlenül a sütés előtt forgassuk meg a csikékat a kukoricalisztben. Melegítsük a wokot és öntsük bele a mogyoróolajat. Mikor az olaj elég foró, adjuk hozzá fokhagymát, gombát és pirítsuk pár percig, majd tegyük bele a csirkét és süssük pár percig, míg kissé barna nem lesz.
3. Adjuk hozzá a babot, pirítsuk 2 percig, míg puhul majd a kesudiót is.
4. Öntsük hozzá a levest és ízesítsük a világos szójaszósszal, szezámolajjal és fehér borssal.
Jázmin rizzsel tálaljuk.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...